Karakál
Caracal caracal (Caracal)
A karakál legközelebbi rokona az afrikai aranymacska és a szervál.
Neve a török karakulak szóból származik, jelentése „fekete fül”, és hátul fekete színű, nagy, bojtos füleiről kapta a nevét.
A karakál közepes méretű macska, karcsú, magas testtel és hosszú lábakkal. Az afrikai kismacskák közül a legnagyobb. Szőrzete rövid, egyszínű, sárgásbarna-téglavörös, az alsó oldala világos. Az orr és a szem közelében a pofáján sötét vonalak és fehér foltok vannak. Farka rövid, a fej és a test hosszának körülbelül egyharmada.
A karakál talppárnái között merev szőrszálak találhatók, így alkalmazkodik a homokon való járáshoz. Más sivatagi fajokhoz hasonlóan a karakálnak is kiváló a látása és hallása.
A fajra jellemző a szexuális dimorfizmus: a hímek nagyobbak, mint a nőstények. Az indiai karakálok valamivel kisebbek, mint az Afrikában élők. Melanisztikus példányok is előfordulnak közöttük.
Elterjedés, élőhely
A karakál esetenként gyakori, széles körben elterjedt Afrikában, és még mindig elfoglalja elterjedési területének nagy részét. Azonban kiirtották azokról a területekről, ahol nagy az emberi nyomás vagy szélsőséges élőhely-változás történt. Elterjedési területe szélein jelentős élőhely-veszteséget szenvedett el, különösen Nyugat- és Közép-Afrikában.
Észak-Afrikában, valamint Nyugat- és Közép-Afrika szavannáin a karakál ritka, nagyrészt hiányzik, elterjedése mozaikos.
Dél-Afrikában a faj nagyon gyakori, állománya stabil.
Kelet-Afrikában is gyakori, elsősorban azokon a területeken, ahol háziállatokat tartanak.
A karakál széles földrajzi elterjedésű, Afrikán át Közép- és Délnyugat-Ázsiáig megtalálható. Az afrikai kontinensen csak Nyugat- és Közép-Afrika trópusi erdeiből, valamint Namíbia és a Közép-Szahara sivatagjaiból hiányzik.
A karakál sokféle élőhelyen él, és nagyon száraz körülményeket is elvisel. Félsivatagos területeken, sztyeppeken, szavannákon, hegyi füves területeken, cserjésekben, száraz erdőben és nedves erdőben vagy örökzöld erdőben fordul elő. Kedveli a nyílt terepet és a szárazabb, bozótos élőhelyeket. A karakál hiányzik az igazi sivatagokból. Jellemzően jó növényborítottságú vagy sziklás területekhez kötődik, amely madarakban és kisemlősökben gazdag.
Észak-Afrikában leggyakrabban az északi part menti régiók párás erdőövezetében fordul elő, félszáraz erdőkben és a szaharai hegyláncokban található meg.
Ökológia és viselkedés
A karakál magányosan él és elsősorban éjszaka aktív. Nappal általában a sűrű növényzetben vagy sziklás hasadékban pihen. Elsősorban a földön vadászik, és hatalmas ugrásáról ismert: több, mint két métert is képes a levegőbe ugrani. Gyakran üldözi a madarakat, majd felugrik és elkapja őket, amikor kifáradnak.
Hagyományosan Indiában és Iránban az emberek megszelídítették és sportolásra használták a karakálokat; galambfogó versenyeket rendeztek.
A karakál alkalmazkodott a száraz élőhelyekhez, és szükség esetén zsákmányából is képes kielégíteni nedvességigényét.
A hím karakálok territóriuma nagyobb, mint a nőstényeké, és jellemzően több nőstény területét is magában foglalja. A szárazabb élőhelyeken a területek nagyobbak, mint a nedvesebb élőhelyeken. Területük határát vizelettel, széklettel és karomnyomokkal jelölik meg.
A szaporodási időszak valószínűleg egész évben zajlik. A nőstények több hímmel párosodnak hierarchia sorrendben. A vemhesség 78-80 napig tart. A karakálok évente egyszer ellenek.
Tápláléka
A karakál főleg különféle kis és közepes méretű emlősöket és madarakat zsákmányol. Általában 5 kg-nál kisebb zsákmányt ejt el, például fiatal antilopokat, mezei nyulakat, rágcsálókat, szirti borzokat, madarakat, egereket és néha gerincteleneket, halakat és hüllőket is.
Képes elkapni a kígyókat is, és köztudottan más kis és közepes méretű húsevőket is megöl és megeszik, egészen a feketehátú sakálig és a cibethiénáig. A karakál el tudja pusztítani a saját méreténél 2-3-szor nagyobb állatokat is, mint például a kifejlett vándorantilopot vagy a fiatal kudut, és esetenként nagyobb zsákmányt is elkap, például a golyvás gazellát.
Egyes régiókban a karakál háziállatokat is zsákmányol: juhokat, kecskéket, baromfit. A védett területeken kívül a háziállat állomány a karakál-étrend jelentős részét képezheti.
Türkmenisztánban a karakálnak a sivatagi nyúl volt a legfontosabb zsákmányfaja. Algériában, a Csád-tótól északnyugatra fekvő karakálok gyakran vadásznak dorkászgazellára, ezért a helyi Tubu törzs gazellamacskának nevezi őket.
Iránban a rágcsálók (például fokföldi nyúl, futóegér) fontos szerepet játszanak a karakál étrendjében, és a földön élő madarak is potenciális prédák.
A karakál széles, nem specializált helyet foglal el a táplálékláncban, amely áthidalja a kis- és nagymacskák közötti rést.
Főbb veszélyek
A karakált is fenyegeti az élőhelyek pusztulása. Ez különösen azokon a területeken jelent problémát, ahol a faj ritkán elterjedt, például Közép-, Nyugat-, Észak- és Északkelet-Afrikában.
Egy másik nagy fenyegetés a vadászat, csapdázás és mérgezés általi üldözés. A karakálra gyakran tekintenek kártevőként az alkalmi háziállat zsákmányolás miatt, főleg Dél-Afrika félszáraz vidékein.
Dél-Afrikában a karakálra vadászni is lehet.
A rágcsálóirtó szerek használata során véletlenül is előfordulhat mérgezés.
Nyugat- és Közép-Afrikában a bőrére és bozóthúsra való vadászat jelenti a legnagyobb veszélyt a karakálra.
Azokon a területeken, ahol kevésbé elterjedt, vagy elterjedési területe töredezett, a vadászat jelentős veszélyt jelent a fajra.
Dél-afrikában, Szváziföldön és Lesotóban a karakál nemzetközi kereskedelme is megengedett. Speciális érdeklődés mutatkozik a fajra az USA-ban, Oroszországban, Kanadában és Hollandiában is. Úgy tűnik, hogy az exportált macskák mind legális tenyésztőközpontokból származnak, de a jelek szerint a kereskedelem növekszik.
Természetvédelmi státusza
Kevésbé veszélyeztetett.
Az afrikai kontinens karakál populációi a CITES II. függelékében, míg az ázsiaiak az I. függelékben szerepelnek. A karakál azonban elterjedési területének nagy részén jogilag nem védett.
(képek és szöveg: internet)