Leopárdmacska
Prionailurus bengalensis (Mainland leopard cat)
A legújabb molekuláris vizsgálatok a morfológiai különbségek és a geográfiai elkülönülés alapján a leopárdmacska fajt két fajra osztották:
- A „szárazföldi” leopárdmacska (Prionailurus bengalensis) Pakisztántól Délkelet-Ázsiáig, Kínáig fordul elő, valamint a szárazföldi Ázsiában, az orosz Távol-Keleten, a Tsusima-szigeten és az Iriomote-szigeten (Japán).
- A „szunda” leopárdmacska (Prionailurus javanensis) Jáván, Balin, Borneón, Szumátrán, Palawanon, Negroson, Cebun, Panay-n, a Fülöp-szigeteken és esetleg a Maláj-félszigeten él.
A leopárdmacska korábban leírt számos alfaja közül mára csak kettőt ismernek el a genetikai vizsgálatok alapján:
P. b. bengalensis Dél-Ázsiában Pakisztántól Kínáig és valószínűleg a Maláj-félszigetig
P. b. euptilurus Mandzsuriában, Oroszországban a Távol-Keleten, Tajvanon, Iriomote-szigeten és Tsusima-szigeten.
A leopárdmacska úgy néz ki, mint egy miniatűr leopárd hosszú lábú és karcsúbb változata. Kerek feje, rövid, keskeny pofája és lekerekített fülei vannak. Szőrének színe és jegyei lakóhelyétől függően eltérőek lehetnek. A trópusokon bundája okker vagy sárgásbarna, alsó része fehér, míg elterjedési területének északi részén a leopárdmacskák szürkésbarna vastag bundájúak, és nagyobbak, nehezebbek is. A testet és a végtagokat borító fekete foltok mérete és alakja is erősen változó; a foltok néha vonalakat alkotnak a nyak és a hát mentén. A farok körülbelül fele olyan hosszú, mint a test, foltos, vége fekete, és néha a vége felé néhány gyűrű található rajta. A fülek hátulja fekete, középen fehér folttal, a homlokon két sötét csík fut hátrafelé. Pofáján két keskeny fekete csík van, amelyek egy fehér foltot zárnak közre. Az írisz színe az aranybarnától a szürkésig változhat.
A hímek nagyobbak, mint a nőstények.
A japán Iriomote szigeten élő egyedek sötétbarna bundájúak, meglehetősen hosszú szőrrel, és vízszintes sorokban sötétebb foltok vannak rajtuk, amelyek hajlamosak homályos sávokat alkotni.
Elterjedés, élőhely
A leopárdmacska viszonylag gyakorinak és széles körben elterjedtnek tűnik, stabil populációi vannak, állapotáról azonban sok helyen korlátozottak az információk.
A szigeteken élő leopárdmacskák sebezhetőek. A korábban alfajként elismert P. b. iriomotensis (Iriomote-szigeti macska) az IUCN Vörös Listáján kritikusan veszélyeztetettnek minősült, mivel kevesebb, mint 250 egyedből és egyetlen alpopulációból áll, és úgy gondolják, hogy állománya csökken.
Általában a leopárdmacska sűrűsége az élőhely típusától és az emberi zavarás mértékétől függően változik.
Elterjedési területe Észak-Afganisztántól és Pakisztántól a Himalája lábánál, Észak-Indián, Nepálon és Bhutánon át, Kelet-Kína nagy részén és észak felé a Koreai-félszigetig és az orosz Távol-Keletig tart.
Délkelet-Ázsia nagy részén a Maláj-félszigetig és Tajvan szigetén, valamint kis japán szigeteken (Tshushima és Iriomote) található meg. A leopárdmacska az egyetlen vadmacskafaj, amely Japánban őshonos.
Oroszországban csak a távol-keleti régióban fordul elő, Afganisztánban és Pakisztánban pedig csak északon él.
A leopárdmacska számos élőhelyen előfordul a trópusi esőerdőktől a mérsékelt övi és száraz tűlevelű erdőkig. Megtalálható még cserjeerdőkben és szukcessziós gyepeken, valamint domb- és hegyvidéki területeken, síkvidéki parti élőhelyeken és mezőgazdasági vizes élőhelyeken is.
Oroszországban Délkelet-Szibéria lombhullató tölgyeseiben fordul elő.
A leopárdmacska némi toleranciát mutat az élőhelyek zavarásával szemben. Vidéki települések közelében is élhet, és erdőfoltokat használ pihenésre, szaporodásra. Gyakori a sűrű másodlagos erdőkben, és megtalálható a mezőgazdasági területeken, ültetvényeken is (gumifa, olajpálma, cukornád, tea, kávé). A mezőgazdasági tájakhoz és ültetvényekhez való alkalmazkodási képességük azonban gyakran összefügg a rágcsálók jelenlétével.
A leopárdmacska általában vízforrások közelében él, és a folyó menti erdősávokat is elfoglalhatja az egyébként erdőírtott területeken.
A faj a tengerszinttől a 4000 m feletti magasságig is előfordul. Az eddigi legmagasabb észlelési adat a kínai Langduból származik (4579 méter).
Ökológia és viselkedés
A leopárdmacska magányos faj, de párban vagy fiatalokkal együtt is megfigyelték. Elsősorban éjszaka és sötétedéskor aktív. Nedves évszakban hajlamos nagyobb területet használni, mint a száraz évszakban. Ennek oka lehet például a zsákmány elérhetőségének szezonális változása. A leopárdmacska az erdőket és az aljnövényzetet használja pihenésre és szaporodásra. Ügyesen mászik, és gyakran a fák között pihen. Jól úszik, és sikeresen gyarmatosította a tengeri szigeteket elterjedési területén. Földön és fákon is vadászik.
Egyes területeken az emberek rágcsálóirtóként tartották.
Elterjedési területének északi részén a leopárdmacskák évente egyszer, február és március között szaporodnak, a trópusokon a szaporodás egész évben előfordulhat. A vemhesség 56-70 napig tart. A fiatalok általában 18 hónapos koruk körül lesznek ivarérettek.
Tápláléka
A leopárdmacska elsősorban rágcsálókkal (például patkányok, egerek) táplálkozik. Ezen kívül fiatal patás állatokat, mezei nyulakat, madarakat, hüllőket, kétéltűeket, rovarokat és halakat is zsákmányol. Időnként dögöt eszik és a baromfira is rájár.
Az orosz távol-keleti régióban is elsősorban kis rágcsálókat zsákmányolnak a leopárdmacskák, a havas évszakban viszont jelentősen megnő a patás állatok előfordulási gyakorisága étrendjükben.
Belső-Mongóliában, a Saihanwula Természetvédelmi Területen elsősorban madarakra, különösen foglyokra vadásznak.
A japán Iriomote-szigeten étrendjük túlnyomórészt békákból és varangyokból, valamint madarakból és gyümölcsevő denevérekből áll.
Főbb veszélyek
Úgy tűnik, hogy a leopárdmacska jobban tolerálja az erdőirtást és az élőhely megváltoztatását, mint más ázsiai macskafélék.
A faj azonban nem sérthetetlen, és elterjedési területének egyes részein populációi csökkennek az élőhelyek elvesztése vagy a vadászat miatt. A leopárdmacska populációk különösen sérülékenyek a kis szigeteken.
Indiában a fő veszélyt az urbanizáció jelenti.
Jelenleg a kereskedelem nagymértékben visszaszorult, de a leopárdmacskákra még mindig vadásznak prémje és húsa miatt. Kínából az 1980-as években évente több százezer leopárdmacska prémet exportáltak. (A kínai exportot 1993-ban leállították.) Prémje és húsa különösen népszerű Kínában és Japánban. A faj még mindig kereskedelmi forgalomban van nemzetközileg.
A leopárdmacskát sok helyen baromfi kártevőnek tartják, és bosszúból elpusztítják őket.
Komoly problémát jelentenek a más célfajok számára kihelyezett csapdák is. A vadászat és a csapdázás különösen intenzív Délkelet-Ázsiában.
A közúti halálozás is jelentős veszély elterjedési területének egyes részein, és Dél-Koreában ez az elsődleges fenyegetés a fajra.
Egyes területeken a szabadon kóborló kutyák és macskák, ezzel együtt betegségek terjedése és a zsákmány csökkenése is veszélyeztethetik a leopárdmacskát.
Az Iriomote-szigeti macskát leginkább az élőhelyek elvesztése és a forgalom fenyegeti, de az újonnan betelepített egzotikus állatok és a betegségek terjedése is potenciális veszélyt jelentenek a fajra. Mind az Iromote-szigeten, mind a Tsushima-szigeten található populációk csökkent genetikai sokféleséget mutatnak, ami érzékennyé teheti őket a szigetekre behurcolt új kórokozókkal szemben.
Természetvédelmi státusza
Legkevésbé érintett.
Nepálban a sebezhető, Bangladesben pedig a közel fenyegetett kategóriába sorolják.
A leopárdmacska elterjedési területének egy részén védett.
Dél-Koreában, Laoszi Demokratikus Köztársaságban és Szingapúrban szabályozzák a vadászatot és a kereskedelmet. Bhutánban, Kínában és Vietnamban a védett területeken kívül nincs jogi védelem.
(képek és szöveg: internet)