Kanadai hiúz
Lynx canadensis (Canada lynx)
A kanadai hiúz egy közepes méretű, hosszú lábú macska, súlya körülbelül fele az eurázsiai hiúz súlyának. Hátsó lábai sokkal hosszabbak, mint a mellsők, mancsai nagyon nagyok. A mancsok között sűrű szőrzet nő, és a hiúzok nagy, szétterülő lábai hótalpként viselkednek. Így a kanadai hiúz könnyebben mozog a mély hóban, mint a többi húsevő.
A kanadai hiúz szőrszíne a vörösesbarnától a szürkésbarnáig terjed, és homályos, sötétebb foltok vannak rajta. Pofáját hosszabb szőrszálak szegélyezik, a fekete hátuljú fülek csúcsát szőrcsomók borítják.
Elterjedés, élőhely
Míg a kanadai hiúz előfordulását történelmileg a szomszédos államok közül 24-ben dokumentálták, jelenleg csak 4 államban (Washingtonban, Montanában, Minnesotában és Maine-ben) van szaporodó populációja. Délen elterjedési területe a történelmi határokhoz képest szűkült, és egyedszáma is csökkent.
Az 1980-as években sikertelen kísérlet történt a kanadai hiúz újbóli betelepítésére New York államban. Az 1990-es évek végétől visszatelepítették Coloradóba, és a szaporodás bebizonyosodott.
A kanadai hiúz sűrűsége elterjedési területének északi részén nagyjából tízévente drámaian ingadozik a hócipős nyúl populációk – mint elsődleges zsákmányállat – ciklikus dinamikája miatt.
A kanadai hiúz Kanada legnagyobb részén előfordul, és még mindig elfoglalja történelmi elterjedési területének 95%-át, valamint az Egyesült Államok északi részének olyan részeit, ahol elterjedése a Sziklás-hegység mentén Coloradóig terjed. Elterjedési területe egybeesik a hócipős nyúléval (Lepus americanus).
A kanadai hiúz a Kanada és Alaszka nagy részét lefedő tajgán él. Optimális élőhelye a tüzeket és rovarfertőzést követő korai szukcessziós erdők, valamint a part menti területek cserjés élőhelyei.
Ökológia és viselkedés
A kanadai hiúz magányos ragadozó. Az egyedi területek nagysága 3 km²-től több, mint 500 km²-ig terjedhet, és elterjedési területük déli részén általában nagyobb. A hiúzok egyedszáma azonban nagymértékben függ a hócipős nyúl mennyiségétől. Amikor a nyulak sűrűsége csökken, a hiúzok sokkal távolabbra (több száz kilométerre) kóborolnak el, és sok állat kivándorol kialakult elterjedési területéről. A hócipős nyulak mennyiségének ciklikus csökkenése során a hiúzoknál akár 1200 km-es elmozdulást is feljegyeztek a nagyobb nyúllétszámú területek felfedezése érdekében.
Egyetlen más macskafaj sem áll olyan szoros függőségben zsákmányával, mint a kanadai hiúz a hócipős nyúllal; ezt a függőséget már az 1800-as években észlelték. Elterjedése szorosan összefügg a hócipős nyulak előfordulásával és sűrűségével. A ciklikus csúcsok és mélypontok között akár 17-szeresen is eltérhet egymástól a hiúzok mennyisége.
A hócipős nyulak egyedszáma körülbelül 8-11 évente tetőzik, a kanadai hiúzok száma pedig ugyanezt a mintát követi 1-2 éves késéssel. Az ingadozások drasztikusak lehetnek. A nyúlállomány a csúcson eléri a 2300 egyed/km²-t, míg a mélypontok idején 12 egyed/km²-re zuhan. Ahogy a nyulak száma csökken, egyre kevesebb hiúz szaporodik, egy alomban kevesebb cica születik, és kevesen nőnek fel. A nyulak számának növekedésével a hiúzok szaporodási és túlélési aránya is növekszik.
A legtöbb kanadai hiúz május-júniusban születik. A vemhesség 63-70 napig tart, az alom mérete átlagosan 4-5 cica, de akár 8 is lehet. A fiatal hiúzok általában 10 hónapos korukig az anyjukkal maradnak. Ekkor már szaporodhatnak is, ha bőséges a zsákmány, de általában 22-23 hónapos korukban lesznek ivarérettek. A nyúlállománytól függően a szaporodó nőstények száma erősen változik. A magas nyúlállományú években minden nőstény szaporodhat, azonban a mélyponton akár egy sem.
A kanadai hiúzok természetes halálának oka leggyakrabban az éhezés, vagy ragadozók áldozatává is válhatnak – a farkasok, rozsomákok, prérifarkasok és más hiúzok mind vadászhatnak rájuk.
A hiúzok elterjedési területének hozzáférhetőbb helyein a legtöbb elhullást a prémcsapdázás okozza, különösen a ciklikus hanyatlás során, amikor a hiúzok széles körben elterjedtek, és rossz állapotuk fogékonyabbá teszi őket a befogásra.
Tápláléka
A kanadai hiúz nagyrészt hócipős nyulakra vadászik, amelyek táplálékának 60-97%-át teszik ki. Egy hiúz átlagosan háromnaponta 1-3 nyulat kap el, ez az arány a zsákmány mennyiségétől függően változik. Ha a hócipős nyulak sűrűsége alacsony, a kanadai hiúz mókusokat, fajdokat, egereket, pockokat, kisebb madarakat és esetenként patás állatokat is zsákmányol, például szarvast, juhot vagy karibut. A délebbi területeken, ahol a zsákmányközösségek változatosabbak, a mókusok jelentik a hiúzok fő alternatív prédáját, és azokban az években, amikor kevés nyúl van, zsákmányuk akár 80%-a is mókus lehet.
A kanadai hiúzok időnként dögöt is esznek, de ez ritkán fordul elő.
A hiúzok többnyire magányos vadászok. A kölykökkel vadászó anyák azonban általában csoportosan vadásznak.
Főbb veszélyek
A kanadai hiúz az egyik legjobban tanulmányozott és megfigyelt macskafaj.
Évszázadok óta csapdázzák, azonban a túlzott vadászatnak nagy szerepe volt a hiúzok elterjedésének déli és elérhetőbb részeiről való kiirtásában. A kanadai hiúzok könnyen csapdába esnek, és különösen ki vannak téve a túlzott csapdázásnak az alacsony zsákmányszámú időszakokban. Az 1980-as évek közepén tapasztalható túlzott vadászattal kapcsolatos aggodalmak a csapdázási időszakok és a kvóták korlátozásához vezettek. Ma úgy tűnik, hogy a csapdázást a hiúzok elterjedési területének nagy részén fenntartható módon kezelik. A hiúzok csapdázása nem engedélyezett a kanadai New Brunswick és Nova Scotia területén, valamint az Egyesült Államok szomszédos déli 48 államában.
A kanadai hiúzt fenyegető fő veszélyek az élőhelyek elvesztése és feldarabolódása, és a mezőgazdaságból, urbanizációból és egyéb ipari tevékenységekből adódó tájmódosítások, főleg a tartomány déli részén. Az ilyen élőhely-változások befolyásolhatják a hócipős nyulak egyedszámát, és a meglévő élőhelyeket is feldarabolhatják. A perifériás területeken a kanadai hiúz populációk genetikai változatossága csökken.
A kanadai hiúzt fenyegető másik potenciális veszély a más ragadozókkal való versengés a zsákmányért. Például a prérifarkasok egyedszáma növekszik Kelet-Kanadában, ahol a kanadai hiúz ritka. Azokon a területeken, ahol a vörös hiúz és a kanadai hiúz is jelen van, a vörös hiúz agresszívabb és kiszoríthatja a kanadai hiúzt.
Az éghajlatváltozás miatt az alacsonyabb hómélység a hiúzok élőhelyének csökkenéséhez vezethet, mivel csökken versenyelőnyük más ragadozókkal szemben.
Az Egyesült Államok kormánya meghatározta a veszélyeztetett kanadai hiúz populációk kritikus élőhelyeit.
Természetvédelmi státusza
Legkevésbé érintett.
Élőhelye nagy részén elterjedt. Kanadában az új-fundlandi sziget populációját sebezhetőnek minősítették. New Brunswickben és Új-Skóciában a veszélyeztetett, 14 szomszédos államban pedig a fenyegetett kategóriába tartozik.
A kanadai hiúzokat az 1800-as években kiirtották a Prince Edward-szigetről. Nem gyakori Idahóban, Utahban és Wyomingban, és hiányzik Michiganben, New Yorkban, Oregonban és Wisconsinban.
(képek és szöveg: internet)