Pusztai macska (manul)
Otocolobus manul (Pallas’s cat)
A pusztai macskának két alfaja ismert:
O. m. manul Kínában (Gansu), Mongóliában, Közép-Ázsiában, Kazahsztánban, Dél-Szibériában, Iránban, Afganisztánban és Pakisztánban
O. m. nigripectus Tibetben, Kasmírban, Nepálban és Bhutánban.
Azonban további kutatásra van szükség, mivel a faj valószínűleg monotípusos.
A pusztai macska egy nagyon jellegzetes megjelenésű macska, rövid lábakkal, zömök, kompakt testfelépítéssel és hosszú bundával, ami miatt nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában. A szőr az alsó részén közel kétszer olyan hosszú, mint a hátán és az oldalán, ez melegen tartja a pusztai macskát az élőhelyére jellemző extrém hideg téli körülmények között. A manul színe a szürkétől (északi területeken) a sárgásbarnásig vagy rókavörösig (déli területeken) változik. A szín az évszakos vedléstől függően is változhat. A szőrvégek fehérek, ami ezüstös, fagyos megjelenést kölcsönöz a manulnak. Az áll, a torok és a has fehér, lábain elmosódó fekete sávok vannak. Fekete gyűrűs farka vastag és rövid (körülbelül a testhossz fele), vége fekete. A szőrzet színe és jegyei kiváló álcázást biztosítanak, és segítik a manult, hogy beleolvadjon környezetébe. A pusztai macska pofája széles és lapos, fülei kicsik, lekerekítettek és alacsonyan helyezkednek el a fejen. A homlokon kis fekete foltok, a fej oldalán pedig sötét és fehér csíkok húzódnak. Szemeit fehér és fekete vonalak szegélyezik.
A kismacskák között egyedülálló, hogy a manulnak harmadik szemhéja van; ez védelmet nyújt a hideg szél és a porviharok ellen, amelyek egész elterjedési területén gyakoriak.
Elterjedés, élőhely
A pusztai macska elterjedése folyamatosan változhat a zsákmány előfordulásától függően; a legtöbb példány azokon a területeken él, ahol sok a pocoknyúl és a pocok. Általánosságban elmondható, hogy a pusztai macska széles körben elterjedt, de nem gyakori, és elterjedése töredezett. A faj legnagyobb populációja Mongóliában él, de csak kevés becslés ismert a mennyiségükre vonatkozóan. A manulnak nagy területekre van szüksége az életképes populációk fennmaradásához.
A pusztai macska Közép-Ázsia egész területén megtalálható. Elsősorban Mongólia, Kína és a Tibeti-fennsík sztyeppei füves vidékein él. Elterjedési területének délnyugati szélén az iráni Zagros és Alborz hegységben fordul elő. Afganisztánban és Pakisztánban a Hindu-Kish-Hindu Raj hegyvonulataiban él. A legutóbbi megerősített feljegyzések Örményországban és Azerbajdzsánban az 1920-as évekből származnak. Kazahsztánban a középső és keleti részeken észlelték a fajt. Jelenlegi elterjedése Mongóliában nem ismert. Kína a globális becsült elterjedési tartomány körülbelül felét tartalmazza. Indiában a manult a Himaláján túli tájakon, Ladakhban, Szikkimben és Uttarakhandban látták. Az első nepáli feljegyzés 2012-ből származik. Az egyetlen bhutáni kameracsapdás kép 2012-ben készült a pusztai macskáról.
A manul tipikus élőhelyére az extrém kontinentális éghajlat jellemző kevés csapadékkal, alacsony páratartalommal és széles hőmérséklet-ingadozással. Annak ellenére, hogy a faj jól alkalmazkodott a hideg és száraz éghajlathoz, úgy tűnik, hogy a 15 cm-nél hosszabb hótakaró korlátozza elterjedését.
A manul hegyvidéki füves területeken, cserjésekben és füves sztyeppéken, dombos területeken, köves alpesi sivatagokban és félsivatagokban él. Főleg a déli fekvésű lejtőkön található meg, ahol nem halmozódik fel mély hótakaró. A nyílt tájakon kedveli az összetett élőhelyeket, amelyeket sziklatakaró, domboldalak és szakadékok jellemeznek. Ritkán található fedetlen, nyílt gyepekben, ahol a ragadozók elleni védelem csökken.
A pusztai macskát 5600 méteres magasságig figyelték meg. Általában hiányzik a síkvidéki homokos sivatagi medencékből, bár a folyók mentén áthatolhat ezekre a területekre.
piros = fennmaradt, narancssárga = valószínűleg fennmaradt,
szürke = jelenléte bizonytalan
(IUCN 2015. évi veszélyeztetett fajok vörös listája)
Ökológia és viselkedés
A pusztai macska magányos állat, elsősorban alkonyatkor aktív. Menedékként barlangokat, sziklarepedéseket vagy más állatok, például mormoták, rókák és borzok elhagyott üregeit használja. Az ilyen menedékhelyek az utódok felneveléséhez is nélkülözhetetlenek. Amikor a manul fenyegetve érzi magát, és nincs menedék, ahelyett, hogy elszaladna, az álcázásra hagyatkozik védelme érdekében.
A hímek territóriuma általában átfedésben van több nőstényével és akár más hímekével is.
A manul szaporodása erősen szezonális. A nőstények tél végén, kora tavasszal fogamzóképesek. Az ivarzás legfeljebb 5 napig tart, ezalatt a nőstényeket a hímek követik, hogy megóvják a többi hímtől. A cicák általában április és május között születnek meg. A vemhességi idő 66-75 nap, és 2-8 cica születik. A fiatal egyedek körülbelül 4-5 hónapos korukban szétszóródnak. A kiscicák elhullási aránya az önállósodás előtt körülbelül 68%.
A nőstények egy éven belül elérik az ivarérettséget, és az első tavasszal már szaporodhatnak.
Tápláléka
A manul étrendjének nagy részét a kis és közepes méretű emlősök teszik ki. Főleg pocoknyulakkal és kis rágcsálókkal, például futóegerekkel, pocokkal, hörcsögökkel és sivatagi ugróegerekkel táplálkozik. Alkalmanként ürgéket, madarakat, rovarokat (szöcskéket), nyulakat, fiatal mormotákat és hüllőket is elkap.
Időnként dögöt is fogyaszt, és egy feljegyzés szerint argali bárányokra is vadászik. Prédája jellemzően 50-300 g tömegű.
Megfigyelték, hogy a manulok három vadászati technikát alkalmaznak: lassan, a földön kúszva, növényzet vagy sziklák fedezékéből megközelítik a zsákmányt, azután lecsapnak; a másik technika, hogy gyorsan átsétálnak a magas füves aljnövényzeten, és elkapják az óvatlan kisemlősöket és madarakat; a harmadik pedig a lesből támadásos technika, amikor a macskák egy odún kívül várják a zsákmány előbukkanását.
Főbb veszélyek
A manul nagy területekre való igénye, valamint étrendjük és élőhelyük specializálódása érzékenyebbé teszi őket az élőhelyek feldarabolódásával és leromlásával szemben. A manul élőhelye nagymértékben leromlott a háziállatok általi túllegeltetés és a szántóföldre váltás miatt, ami másodlagos következményekkel is jár az emberek és pásztorkutyák fokozott zavarása miatt. A bányászat és infrastrukturális fejlesztések, a terjeszkedő állattenyésztés, az emberi populáció méretének és az állatállomány számának növekedése miatti élőhelyek széttagoltsága növekszik, súlyosbítva a pusztai macska helyzetét Oroszországban, Mongóliában és Közép-Ázsia más részein.
A mormoták túlzott vadászata szintén problémát jelenthet a manul számára. A mormota odúkat a macskák napi rendszerességgel használják menedékként, a ragadozók elkerülésére, ezen kívül az utódok felnevelése szempontjából is fontosak. A manulok nem tudnak odúkat ásni, és nagymértékben függenek a mormoták odúitól.
A zsákmány kimerülése is veszélyt jelenthet. Egyes államokban, például Kínában, Mongóliában és az Orosz Föderációban a pocoknyulakat és más rágcsálófajokat mérgezik. Más területeken a pocoknyulakat húsáért és bőrért vadásszák, és a túlzott kizsákmányolás fenyegeti őket.
A manult régóta nagy számban vadásszák szőréért Mongóliában, Kínában, Kazahsztánban és Oroszországban. Mongóliában a pusztai macska fenyegetettsége ellenére továbbra is engedélyezett „háztartási célokra”. A szőrmét helyben használják, de illegálisan exportálják Oroszországba és Kínába is. Mivel a szabályokat nem hajtják végre, és az engedélyezési rendszer nem hatékony, a manul ki van téve a túlzott kizsákmányolásnak.
Az oroszországi Dauriában az orvvadászat az elsődleges fenyegetés. Kis mennyiségű illegális kereskedelmet jelentenek Afganisztánból és Pakisztánból is. A manulra is van kereslet, mint egzotikus házi kedvencekre, és Mongóliában és Oroszországban a fajt használják a hagyományos orvoslásban is.
A manulok más fajok számára kihelyezett csapdákba is bekerülnek, és véletlenül lelövik őket, mert összetéveszthetők a mormotákkal, amelyekre általában vadásznak.
Az éghajlatváltozás is hatással lesz a manulra: a faj elterjedési területének egyes részei az előrejelzések szerint melegebbé és párásabbá válnak.
A fogságban tartott manulokban számos betegséget találtak. A vadon élő egyedeknél a betegségek kevésbé elterjedtek.
Titokzatos természete és alacsony sűrűsége miatt a pusztai macska állományát nehéz felmérni, és keveset tudunk róla. Ezért a helyi populáció csökkenése nehezen észlelhető, és előfordulhat, hogy nem rögzítik.
Természetvédelmi státusza
Közel fenyegetett.
A manul védett Afganisztánban, Bhutánban, Kínában, Indiában, Iránban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Nepálban, Pakisztánban, Oroszországban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban.
Tádzsikisztánban a státusza nem tisztázott, Mongóliában pedig nem védett, és a vadászat egész évben engedélyezett.
A fajt Örményországban és Azerbajdzsánban kihaltként tartják nyilván.
(képek és szöveg: internet)