Andesi hegyimacska

Leopardus jacobita (Andean cat)

Az andesi hegyimacskát a genetikusok újabban a Leopardus nemzetségbe sorolják. A rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy az andesi hegyimacska legközelebbi rokona a pampamacska.

Az andesi hegyimacska majdnem kétszer akkora, mint egy házimacska. Szőre nagyon hosszú és vastag, körülbelül 40 mm a háton és 35 mm a farkon. Színe halvány ezüstszürke, barnás- sárgás-sötétszürke vagy fekete foltokkal. Hátulról feltűnő vastag sötét csíkok húzódnak végig az oldalán. A mellkasán is kiemelkedő sötétszürke csíkok vannak, a lábakon pedig keskenyebb sötét csíkok vagy foltok. Az andesi hegyimacska alsó része fehér és sötét foltok vannak rajta. A fiatalok színe világosabb és foltjaik kisebbek, mint a felnőtteké.

Nagyon hosszú és vastag bundájával az andesi hegyimacska kitűnően alkalmazkodik fő élőhelye, az Andok-hegység és Észak-Patagónia zord éghajlatához. A farok jellegzetessége, hogy nagyon hosszú és bozontos, a macska fejének és testhosszának 66-75%-át teszi ki, és 6-9 széles, sötétbarna vagy fekete gyűrű van rajta. Ez a hosszú farok segít az egyensúlyozásban, amikor a macska vadászik. Az andesi hegyimacskára jellemző még a viszonylag nagy fül és fekete orr.

Az andesi hegyimacska élőhelyén él a pampamacska is, és a két faj meglehetősen hasonló. Megkülönböztethetők az orr színe alapján, amely a pampamacskák esetében világos színű, és a farok hosszáról, amely az andesi hegyimacskának hosszabb. Az andesi hegyimacskák valamivel nagyobbak és nehezebbek, mint a pampamacskák.

Elterjedés, élőhely

Az andesi hegyimacska a legveszélyeztetettebb macskafaj Amerikában, és a genetikai elemzés azt sugallja, hogy régen is kevés volt belőlük. Állapota és populációi mérete nem ismert. Teljes populációját 2755 állatra becsülték.

Az andesi hegyimacska élőhelye töredezett, és a zsákmány egyenetlen eloszlása miatt meglehetősen mozaikos. Ezért a faj elterjedése korlátozott. A populációgenetikai vizsgálatok nagyon alacsony genetikai diverzitást mutattak ki, és két különálló andesi hegyimacska populációt azonosítottak: a patagóniai sztyeppén élő macskákat és a hegyvidéki macskákat.

Nem ismert fogságban élő andesi hegyimacska.

A faj főleg Peruban és Bolíviában, a magas Andokban, Chilétől északra és Argentína északi részén, 5000 m-ig fordul elő. Mostanában Argentínában és Chilében a patagóniai sztyeppéken és cserjés élőhelyeken is észlelték az andesi hegyimacskákat, sokkal alacsonyabban.

Az andesi hegyimacska nagyon specializálódott az élőhelyére. A magas Andok száraz és félszáraz, gyér növényzetű területein találták meg a fahatár felett, átlagosan 4236 méteres magasságban. Ez a környezet szélsőséges időjárási viszonyokkal rendelkezik, és nagyon sziklás és meredek. A kőrakások és sziklák a macskák fő zsákmányfaja, a hegyi viszkacsa számára is fontosak. Valószínűleg ezeknek az állatoknak az előfordulása, valamint egyes területeken a pampamacska versengése befolyásolja az andesi hegyimacska elterjedését és populációsűrűségét.

Az andesi hegyimacska Közép-Argentínában az Andok lábánál és a patagóniai sztyeppén is megtalálható, 650 méter magasan. Úgy tűnik, hogy a szinte sík terepen található bozótosokat is használja. Előfordulását azonban a legfontosabb zsákmányfajainak jelenléte befolyásolja. Elterjedési területe hasonló a hegyi viszkacsa és a csincsilla elterjedési területéhez.

Ökológia és viselkedés

Keveset tudunk az andesi hegyimacska ökológiájáról és viselkedéséről. Erről a fajról sokáig kizárólag a szőrmékből és kevés múzeumi példányból származtak ismeretek, és a vadonban alig figyelték meg őket.

A legtöbb andesi hegyimacskát napközben észlelték. A közelmúltban végzett kamerás csapda és rádiótelemetriás vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy inkább sötétedéskor és éjszaka aktív, ami összefügg fő zsákmányának táplálkozási szokásaival.

Az andesi hegyimacska valószínűleg magányos faj.

A természetes módon széttöredezett élőhely miatt a macskák területei igen nagyok lehetnek. Egy rádiós nőstény esetében a hatótávolság 65,5 km² volt Bolíviában, és 58,5 km² egy hím esetében Argentínában.

Tápláléka

Az andesi hegyimacska kisemlősökkel, kismadarakkal, vízimadarakkal, gyíkokkal és rovarokkal táplálkozik. Elsődleges zsákmánya a hegyi viszkacsa. Korábban valószínűleg a hegyi csincsilla volt a legfontosabb zsákmánya, de ezek az állatok a vadászat miatt kipusztultak elterjedési területük nagy részéről.

Főbb veszélyek

Az andesi hegyimacska nagyon ritka, és a legtöbb populáció elszigetelt. A fajra a fő fenyegetést az élőhelyek elvesztése és degradációja jelenti. Az élőhelyek elvesztését és felaprózódását elsősorban az extenzív bányászat, a tüzelőanyag-kitermelés, a mezőgazdasági tevékenység bővülése és a nem megfelelő állattenyésztés okozza. Ezen kívül a kitermelő iparágak sok vizet használnak fel, ami negatív hatással van ezekre a száraz területekre.

Az andesi hegyimacskát bőréért vadásszák, és a szárított és kitömött példányokat spirituális szertartásokhoz használják fel. A fajt a bennszülött ajmara és kecsua hagyomány szentnek tekinti, és gazdag terméshez, valamint az állatállomány bőségéhez és termékenységéhez kötik, ezen kívül úgy gondolják, hogy képes természetfeletti erőket adni a vadásznak. Máshol táplálék és hagyományos orvoslás céljából vadásznak rá, Észak-Patagóniában pedig azért, mert a kis háziállatok ragadozóinak tartják őket.

Egy másik probléma a táplálékcsökkenés a fő zsákmányfajok vadászata miatt. Az eredetileg legfontosabb zsákmányfaj, a csincsilla ma már szinte kipusztult a bundájáért folytatott vadászat miatt. Ez a csökkenés negatívan érintette az andesi hegyimacska populációkat. A kis kolóniákban élő hegyi viszkacsára ma húsuk és prémjük miatt vadásznak, állományuk folyamatosan csökken.

Természetvédelmi státusza

Veszélyeztetett.

Bolíviában kritikusan veszélyeztetett, Chilében és Peruban veszélyeztetett, Argentínában pedig a sebezhető kategóriába tartozik.