Lynx lynx (Eurasian lynx)
Jelenleg az eurázsiai hiúzt hat különböző alfajba sorolják:
L. l. lynx (Északi hiúz) Észak-Európában és Nyugat-Szibériában (Skandináviában, Finnországban, Fehéroroszországban, a balti államokban, Oroszország európai részén a Jenissei folyótól keletre)
L. l. carpathicus (Kárpáti hiúz) Kelet- és Közép-Európában, a Kárpátokban
L. l. balcanicus (Balkáni hiúz) a Balkánon (Albánia, Macedónia, Montenegró, Koszovó)
L. l. dinniki (Kaukázusi hiúz) a Kaukázus-hegységben, délre Törökországtól, Iraktól és Irántól, korábban a türkmenisztáni Kopet-Dagban is előfordult
L. l. isabellinus (Turkesztáni hiúz) Közép-Ázsiában (Türkmenisztán, Afganisztán, Pakisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Kína, India, Nepál, Bhután)
L. l. wrangeli (Szibériai hiúz) Szibériában a Jenissei folyótól keletre (Oroszország) Kínában.
További genetikai kutatásokra van szükség ahhoz, hogy az alfajok száma a jövőben csökkenhessen.
Az eurázsiai hiúz a hiúzcsalád legmagasabb tagja. A hímek körülbelül 25-30%-kal nehezebbek, mint a nőstények. Az eurázsiai hiúznak hosszú lábai vannak. Mancsait télen sűrűbb szőr borítja, így hatékonyabban tud járni a mély hóban. Farka rövid, vége fekete. Fülei fekete hátoldalúak, fehér folttal, hosszú fekete szőrcsomóval a végükön. Az eurázsiai hiúz bundája lehet szürke, vöröses vagy sárgás, a minták az egyszínűtől a pöttyökön át a kisebb-nagyobb rozettákig változnak. Az eurázsiai hiúz hasa, mellkasa és alsó része világos.
Elterjedés, élőhely
Az eurázsiai hiúz állapota elterjedési területén belül nagyon változó.
Nyugat-Európa nagy részéből kiirtották, azután számos országba – például Ausztria, Csehország, Franciaország, Németország, Olaszország, Szlovénia, Svájc – újra betelepítették.
Európában és Délnyugat-Ázsiában a populációk általában kicsik, és néhányuk széttöredezett. Közép-Európában viszonylag nagy, de elszigetelt populáció él a Kárpátokban. Kisméretű, részben elszigetelt populációk Franciaországban, Svájcban, Ausztriában, Olaszországban, a Balkánon és a Cseh Köztársaságban fordulnak elő.
Az újratelepített hiúzpopulációkban összesen 100-200 egyednél is kevesebb állat van. Ezek a populációk többnyire elszigeteltek, és a kritikusan veszélyeztetett vagy veszélyeztetett kategóriába sorolhatók.
A faj helyzete Kínában és Ázsiában nem jól ismert.
Az eurázsiai hiúz a macskafajok közül az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkezik. Nyugat-Európában az Atlanti-óceántól Oroszország boreális erdőin át Közép-Ázsiáig és a Tibeti-fennsíktól a Csendes-óceán keleti partjáig terjed. Elterjedési területének körülbelül 75%-a az orosz határokon belül található.
Az eurázsiai hiúz sokféle környezeti és éghajlati viszonyok között fordul elő. Általában főként erdős területekhez kötődik, ahol sok a zsákmány és elegendő fedezék is rendelkezésre áll a vadászathoz.
Európában minden éghajlati övezetben megél, és a tengerszinttől az északi fahatárig előfordul. Közép-Ázsiában az eurázsiai hiúz a nyíltabb, kevésbé erdős területeken és sztyeppei élőhelyeken is előfordul. A faj valószínűleg megtalálható a Himalája északi lejtőin; a sűrű bozótos erdőkben és a fahatár feletti kopár, sziklás területeken is észlelték.
Az eurázsiai hiúzt 5500 méteres magasságig figyelték meg.
Ökológia és viselkedés
Az eurázsiai hiúz magányos állat. Leginkább hajnalban és alkonyatkor aktív. A hímek területének nagysága 100-1000 km² között változhat, ez függ a zsákmány bőségétől és sűrűségétől. A kandúrok területe általában 1-2 nőstény területét foglalja magába.
Az eurázsiai hiúz hatékony vadász, önmagánál 3-4-szer nagyobb zsákmányt is képes megölni. Lesből vadászik, kiváló hallása és nagyon jó látása van. A zsákmányt a torok célzott harapásával öli meg, és ha nem zavarják, általában több éjszakán át is táplálkozik ugyan abból a prédából.
A nőstények két éves korukban, a hímek általában három évesen lesznek ivarérettek. A párzási időszak februártól április elejéig tart, csúcspontja március második felében van. Ilyenkor a hiúzok általában napközben is aktívak, és gyakran hallatják a hangjukat. A vemhességi időszak 68-73 nap. Két hónapos korukban a kölykök már követik anyjukat a vadászatra és tíz hónapos korukban teljesen önállóak lesznek.
Tápláléka
Az eurázsiai hiúz többnyire kis- és közepes méretű patás állatokat zsákmányol, mint például őz, zerge, rénszarvas és pézsmaszarvas. Időnként nagyobb állatokat is elkap, például gímszarvast, de többnyire a fiatalokat. Svájcban az őz és a zerge a hiúzok zsákmányának 88%-át teszik ki. Amikor a patás állatok ritkák, az eurázsiai hiúz kisebb állatokra is vadászik, mint például nyulakra, rókákra, mormotákra, vaddisznókra, madarakra vagy háziállatokra (például kecskék, juhok, házi rénszarvasok).
Az európai Oroszországban és Nyugat-Szibériában, ahol az őz hiányzik, a havasi nyúl és a fajdok jelentik fő zsákmányát. A nyulak és a madarak fontos prédák más közép-ázsiai régiókban is, ahol az élőhelyek szárazabbak és kevésbé erdősek. Kínában a fő zsákmányfajok az őz, a nyúl és a bharal (kék juh), Tibetben a nyúl, a pocoknyúl, a madarak, a tibeti antilop, a tibeti gazella, a brahal és a tibeti róka.
Főbb veszélyek
Nyugat-Európában az erdőirtás következtében a hiúz elvesztette eredeti élőhelyét. A IXX. század végén Nyugat-Európa nagy részén rengeteg erdőt irtottak ki, és megritkultak a vadon élő zsákmányfajok.
Az eurázsiai hiúzt az állatállomány leölése miatt is üldözték, és minden elejtett hiúz után jutalmat fizettek. Ezek a tényezők Európa számos részén a faj kipusztulásához vezettek.
Jelenleg a fő veszélyt továbbra is az élőhelyek elvesztése és az orvvadászat jelenti.
Az újratelepített hiúzpopulációkban a csökkent genetikai sokféleség és a populáció kis mérete szintén aggodalomra ad okot, mivel ez beltenyésztéshez vezethet.
Ázsiában a fő fenyegetések közé tartozik az élőhelyek elvesztése és feldarabolódása, főként az állattenyésztés, az infrastruktúra-fejlesztés, az erőforrás-kitermelés és a fakitermelés miatt, valamint az orvvadászat, az állatállomány elpusztítása miatti megtorló gyilkosság vagy a prémkereskedelem miatt. Az emberek és a hiúz közötti konfliktus fokozódik ott, ahol az állatállomány jelenti az emberek elsődleges megélhetési forrását. Sőt, a hiúzok véletlenül belekerülnek más állatok számára felállított csapdákba is, vagy megölik őket a kutyák. Oroszországban a hiúz továbbra is fontos a bőrpiac és a szőrmeipar számára. Egyes ázsiai országokban, például Azerbajdzsánban, Mongóliában és Pakisztánban az orvvadászat miatti zsákmánybázis kimerülése is komoly veszélynek számít.
Természetvédelmi státusza
Legkevésbé érintett.
Néhány elszigetelt európai populáció azonban a kritikusan veszélyeztetett vagy veszélyeztetett kategóriába tartozik.
A súlyosan veszélyeztetett balkáni hiúz számára 2006-ban indult helyreállítási program, amelynek célja a további hanyatlás megállítása.
Az eurázsiai hiúz a legtöbb országban védett és tilos a vadászata. Svédországban, Finnországban és Romániában védett, de korlátozott számban lehet rá vadászni. Észtországban és Norvégiában a hiúz a nyílt vadászati idényű vadfajok közé tartozik, Lettországban pedig sportvadászattal korlátozott mértékben vadászható. Irakban és Oroszországban vadászható.
Bhutánról, Mongóliáról és Észak-Koreáról nem áll rendelkezésre információ.
(képek és szöveg: internet)
2023. szeptember 5.
Megszülettek Orientale (Rad) kiscicái!
Hatan vannak, mindannyian egészségesek, szépen fejlődnek. Rad fantasztikus anyuka. 
Lynx pardinus (Iberian lynx)
Az ibériai hiúzt korábban az eurázsiai hiúz rokonának tekintették, ma azonban genetikai és küllemi jellemzőik alapján két különböző fajnak számítanak.
Az ibériai hiúz körülbelül fele akkora, mint az eurázsiai hiúz. Mind ökológiailag, mind átlagos testtömegét tekintve inkább a kanadai hiúzhoz és a vörös hiúzhoz hasonlít. Kicsi feje, rövid teste és hosszú lábai vannak. Farka rövid, fekete hegyű, fülén jellegzetes fekete szőrcsomók vannak. Az ibériai hiúz szőrzete sárgás, vöröses, szürkés vagy barnás színű és barna vagy fekete foltos. A hasa halvány.
A hímek általában nehezebbek, mint a nőstények.
Elterjedés, élőhely
Történelmileg az ibériai hiúz az Ibériai-félsziget minden részén előfordult és széles körben elterjedt volt, de a XX. század elejére nagyon megritkult. Csak két kis elszigetelt populációja maradt fenn Spanyolországban: az egyik Sierra Morena keleti részén, a másik pedig Doñana környékén.
1987 és 1988 között a becslések szerint 1136 hiúz barangolt Spanyolországban. 2002-ben a fennmaradó két populációt csak 25 és 18 felnőtt állatra becsülték. 2002 óta számuk nőtt a védelmi erőfeszítéseknek köszönhetően. 2012-re az ibériai hiúz populáció mérete 156 felnőtt állatból állt. A két őshonos populáció még mindig el van szigetelve egymástól, ami nagyon sebezhetővé teszi őket, és a hiúzok jelenlegi számát még mindig nem tartják elegendőnek a faj hosszú távú túléléséhez.
2014 végén az első ibériai hiúzt újra betelepítették Portugáliába.
Az ibériai hiúz őshonos tölgyesekben, bőséges aljnövényzetből álló mediterrán erdőkben és bozótosokban él. A sűrű bozótot menedékként használja és a közelükben lévő nyílt legelőkön vadászik. A faj rendszerint hiányzik a szántóföldekről és az egzotikus faültetvényekről (eukaliptusz és fenyő), ahol nyulak is alig vannak. Az ibériai hiúznak fontos a megfelelő barlang: a nőstények kis üregeket (sziklabarlangok, ágak, sűrű bokrok, üreges fák stb.) választanak a szaporodáshoz.
Az ibériai hiúz általában 400-900 méter magasságban található meg, de akár 1600 méteres magasságban is előfordulhat.
Ökológia és viselkedés
Az ibériai hiúz főleg alkonyatkor és éjszaka aktív. Egy állat területe 4-30 km² között változik. Ahol sok nyúl van, a területek kisebbek, mint azokon a területeken, ahol kevesebb a nyúl. A hímek területe általában nagyobb, és több nőstény területét is magában foglalja.
Az ibériai hiúzok nem szeretik az 5 km-nél szélesebb nyílt területeket.
Csak megfelelő sűrűségű nyúlpopulációval rendelkező mediterrán cserjésekben szaporodnak. A párzási időszak január és július között zajlik, a csúcspontja január-februárban van. A legtöbb ellés március-áprilisban történik. A terhesség körülbelül két hónapig tart. Általában nőstényenként egy-két kölyök éri meg a felnőtt kort, ezek 7-10 hónaposan lesznek önállóak. A vadon élő nőstény ibériai hiúz általában csak 3-9 éves korig szaporodik.
Tápláléka
Az ibériai hiúz táplálékspecialista ragadozó, elsősorban (80-100%) üregi nyulakat zsákmányol. A két faj között hasonló függőség van, mint a kanadai hiúz és a hócipős nyúl között. Alternatív megoldásként az ibériai hiúz rágcsálókat, foglyokat, fiatal szarvasokat és dámszarvasokat, nyulakat, kacsákat, libákat, hüllőket stb. is elejt. Friss tetemekkel is táplálkozik. Az ibériai hiúz más húsevőket is megöl (de nem eszik meg), például elvadult macskákat vagy rókákat. A téli hónapokban a fogott nyulak aránya enyhén csökken, ebben az időszakban a hiúzok több patás állatot és egyéb zsákmányt fogyasztanak. A délnyugat-spanyol tengerpart mentén fekvő vizes területen költési időszakban a hiúzok fontos táplálékforrását jelentik a kacsák.
Főbb veszélyek
Az ibériai hiúz természeténél fogva nagyon sérülékeny, mivel nagymértékben függ egy zsákmányfajtól, és elterjedése is korlátozott. A faj populációja csökkent fő zsákmánya, az üregi nyúl drasztikus csökkenése miatt, az élőhelyek megváltoztatása, a túlzott vadászat és a betegségek miatt is.
A himlővírus, a myxomatosis és a nyulak vérzéses betegsége (RHD) miatt az üregi nyulak számos területről eltűntek. Ugyanakkor a mezőgazdasági és ipari fejlesztések miatti élőhelyek pusztulása, romlása és megváltoztatása, az őshonos mediterrán erdők ültetvényekké való átalakítása, valamint a közvetlen üldözés is negatívan érintette a hiúz populációkat. Sok mozaikos táj homogenizálódott a XX. század során. 1960 és 1978 között az ibériai hiúz elvesztette élőhelyének körülbelül 80%-át, és az 1950-es évekig a spanyol kormány fejpénzt fizetett a hiúzok leöléséért.
Az ibériai hiúz számára a forgalomból és az emberüldözésből eredő, nem természetes elhullás, valamint az élőhelyek pusztulása és feldarabolódása jelenti a fő veszélyt. Még a jól védett Doñana Nemzeti Parkban is a legtöbb haláleset emberrel kapcsolatos.
Az olyan tényezők is, mint az alacsony genetikai sokféleség, negatív hatással lehetnek a populációkra. Ez beltenyésztéshez vezethet.
A régióba érkező új vírustörzsek ismét az üregi nyulak számának csökkenését okozhatják. Ezenkívül a macskaféléket közvetlenül érintő betegségek is terjednek. 2007-ben egy macskaleukémia vírus járvány a felnőtt hímek 35%-át megölte Doñana Nemzeti Parkban.
Fajmegmentési program
2002 óta működik egy helyreállítási program, amely megpróbálja megmenteni az ibériai hiúzt a kihalástól. Ez a program a két fennmaradó populációra összpontosít. Célja, hogy a következő 100 évben megőrizze az ibériai hiúz génállományának 98%-át. Ennek a programnak a fő célja az új hiúzpopulációk élőhelyének védelme és a fennmaradó populációk közötti kapcsolat megteremtése. Célja a hiúzok számának növelése a vadon élő populációkban és a populációk számának növelése.
Az eddig megtett természetvédelmi intézkedések közé tartozik az üregi nyulak újratelepítése, az élőhelyek javítása, a hiúzok mesterséges szaporítása, a betegségkezelés, a hiúzok áttelepítése és visszatelepítése, valamint útjelző táblák és vadátjárók létesítése.
A program eddig sikeres, az élőhelyeket és a nyúlpopulációkat széles körben helyreállították, és az ibériai hiúz populáció egyre növekszik. A megfelelő zsákmánysűrűségű régiók nagyon fontosak az ibériai hiúz stabilitása szempontjából.
Spanyolországban és Portugáliában fogságban történő tenyésztési programok indultak. Öt tenyésztőközpontot hoztak létre, amelyek mindkét populációból származó állatokat tartalmaznak. Ezek a tenyésztési programok rendkívül fontosak az ibériai hiúz teljes helyreállításához, mivel létfontosságú génbankot biztosítanak. 2009 óta több ibériai hiúzt sikerült visszatelepíteni a két túlélő őshonos populációba, 2010 óta pedig néhány hiúzt sikerült visszatelepíteni egy új területre, hogy elősegítsék a két populáció összekapcsolását. Mindkét őshonos populáció száma és elterjedési területe növekedett.
2014-ben megtörtént az első hiúz-újratelepítés Portugáliába.
A lakossági figyelemfelkeltő és oktatási programok hozzájárultak a hiúzokhoz való hozzáállás megváltozásához, különösen az ott élő földbirtokosok körében. Folynak az oktatási és figyelemfelkeltő tevékenységek, és rendszeresen ellenőrzik a hiúzok területeit, hogy felderítsék és az illegális csapdákat.
Természetvédelmi státusza
Veszélyeztetett.
Spanyolországban és Portugáliában teljes mértékben védett.
(képek és szöveg: internet)
Lynx canadensis (Canada lynx)
A kanadai hiúz egy közepes méretű, hosszú lábú macska, súlya körülbelül fele az eurázsiai hiúz súlyának. Hátsó lábai sokkal hosszabbak, mint a mellsők, mancsai nagyon nagyok. A mancsok között sűrű szőrzet nő, és a hiúzok nagy, szétterülő lábai hótalpként viselkednek. Így a kanadai hiúz könnyebben mozog a mély hóban, mint a többi húsevő.
A kanadai hiúz szőrszíne a vörösesbarnától a szürkésbarnáig terjed, és homályos, sötétebb foltok vannak rajta. Pofáját hosszabb szőrszálak szegélyezik, a fekete hátuljú fülek csúcsát szőrcsomók borítják.
Elterjedés, élőhely
Míg a kanadai hiúz előfordulását történelmileg a szomszédos államok közül 24-ben dokumentálták, jelenleg csak 4 államban (Washingtonban, Montanában, Minnesotában és Maine-ben) van szaporodó populációja. Délen elterjedési területe a történelmi határokhoz képest szűkült, és egyedszáma is csökkent.
Az 1980-as években sikertelen kísérlet történt a kanadai hiúz újbóli betelepítésére New York államban. Az 1990-es évek végétől visszatelepítették Coloradóba, és a szaporodás bebizonyosodott.
A kanadai hiúz sűrűsége elterjedési területének északi részén nagyjából tízévente drámaian ingadozik a hócipős nyúl populációk – mint elsődleges zsákmányállat – ciklikus dinamikája miatt.
A kanadai hiúz Kanada legnagyobb részén előfordul, és még mindig elfoglalja történelmi elterjedési területének 95%-át, valamint az Egyesült Államok északi részének olyan részeit, ahol elterjedése a Sziklás-hegység mentén Coloradóig terjed. Elterjedési területe egybeesik a hócipős nyúléval (Lepus americanus).
A kanadai hiúz a Kanada és Alaszka nagy részét lefedő tajgán él. Optimális élőhelye a tüzeket és rovarfertőzést követő korai szukcessziós erdők, valamint a part menti területek cserjés élőhelyei.
Ökológia és viselkedés
A kanadai hiúz magányos ragadozó. Az egyedi területek nagysága 3 km²-től több, mint 500 km²-ig terjedhet, és elterjedési területük déli részén általában nagyobb. A hiúzok egyedszáma azonban nagymértékben függ a hócipős nyúl mennyiségétől. Amikor a nyulak sűrűsége csökken, a hiúzok sokkal távolabbra (több száz kilométerre) kóborolnak el, és sok állat kivándorol kialakult elterjedési területéről. A hócipős nyulak mennyiségének ciklikus csökkenése során a hiúzoknál akár 1200 km-es elmozdulást is feljegyeztek a nagyobb nyúllétszámú területek felfedezése érdekében.
Egyetlen más macskafaj sem áll olyan szoros függőségben zsákmányával, mint a kanadai hiúz a hócipős nyúllal; ezt a függőséget már az 1800-as években észlelték. Elterjedése szorosan összefügg a hócipős nyulak előfordulásával és sűrűségével. A ciklikus csúcsok és mélypontok között akár 17-szeresen is eltérhet egymástól a hiúzok mennyisége.
A hócipős nyulak egyedszáma körülbelül 8-11 évente tetőzik, a kanadai hiúzok száma pedig ugyanezt a mintát követi 1-2 éves késéssel. Az ingadozások drasztikusak lehetnek. A nyúlállomány a csúcson eléri a 2300 egyed/km²-t, míg a mélypontok idején 12 egyed/km²-re zuhan. Ahogy a nyulak száma csökken, egyre kevesebb hiúz szaporodik, egy alomban kevesebb cica születik, és kevesen nőnek fel. A nyulak számának növekedésével a hiúzok szaporodási és túlélési aránya is növekszik.
A legtöbb kanadai hiúz május-júniusban születik. A vemhesség 63-70 napig tart, az alom mérete átlagosan 4-5 cica, de akár 8 is lehet. A fiatal hiúzok általában 10 hónapos korukig az anyjukkal maradnak. Ekkor már szaporodhatnak is, ha bőséges a zsákmány, de általában 22-23 hónapos korukban lesznek ivarérettek. A nyúlállománytól függően a szaporodó nőstények száma erősen változik. A magas nyúlállományú években minden nőstény szaporodhat, azonban a mélyponton akár egy sem.
A kanadai hiúzok természetes halálának oka leggyakrabban az éhezés, vagy ragadozók áldozatává is válhatnak – a farkasok, rozsomákok, prérifarkasok és más hiúzok mind vadászhatnak rájuk.
A hiúzok elterjedési területének hozzáférhetőbb helyein a legtöbb elhullást a prémcsapdázás okozza, különösen a ciklikus hanyatlás során, amikor a hiúzok széles körben elterjedtek, és rossz állapotuk fogékonyabbá teszi őket a befogásra.
Tápláléka
A kanadai hiúz nagyrészt hócipős nyulakra vadászik, amelyek táplálékának 60-97%-át teszik ki. Egy hiúz átlagosan háromnaponta 1-3 nyulat kap el, ez az arány a zsákmány mennyiségétől függően változik. Ha a hócipős nyulak sűrűsége alacsony, a kanadai hiúz mókusokat, fajdokat, egereket, pockokat, kisebb madarakat és esetenként patás állatokat is zsákmányol, például szarvast, juhot vagy karibut. A délebbi területeken, ahol a zsákmányközösségek változatosabbak, a mókusok jelentik a hiúzok fő alternatív prédáját, és azokban az években, amikor kevés nyúl van, zsákmányuk akár 80%-a is mókus lehet.
A kanadai hiúzok időnként dögöt is esznek, de ez ritkán fordul elő.
A hiúzok többnyire magányos vadászok. A kölykökkel vadászó anyák azonban általában csoportosan vadásznak.
Főbb veszélyek
A kanadai hiúz az egyik legjobban tanulmányozott és megfigyelt macskafaj.
Évszázadok óta csapdázzák, azonban a túlzott vadászatnak nagy szerepe volt a hiúzok elterjedésének déli és elérhetőbb részeiről való kiirtásában. A kanadai hiúzok könnyen csapdába esnek, és különösen ki vannak téve a túlzott csapdázásnak az alacsony zsákmányszámú időszakokban. Az 1980-as évek közepén tapasztalható túlzott vadászattal kapcsolatos aggodalmak a csapdázási időszakok és a kvóták korlátozásához vezettek. Ma úgy tűnik, hogy a csapdázást a hiúzok elterjedési területének nagy részén fenntartható módon kezelik. A hiúzok csapdázása nem engedélyezett a kanadai New Brunswick és Nova Scotia területén, valamint az Egyesült Államok szomszédos déli 48 államában.
A kanadai hiúzt fenyegető fő veszélyek az élőhelyek elvesztése és feldarabolódása, és a mezőgazdaságból, urbanizációból és egyéb ipari tevékenységekből adódó tájmódosítások, főleg a tartomány déli részén. Az ilyen élőhely-változások befolyásolhatják a hócipős nyulak egyedszámát, és a meglévő élőhelyeket is feldarabolhatják. A perifériás területeken a kanadai hiúz populációk genetikai változatossága csökken.
A kanadai hiúzt fenyegető másik potenciális veszély a más ragadozókkal való versengés a zsákmányért. Például a prérifarkasok egyedszáma növekszik Kelet-Kanadában, ahol a kanadai hiúz ritka. Azokon a területeken, ahol a vörös hiúz és a kanadai hiúz is jelen van, a vörös hiúz agresszívabb és kiszoríthatja a kanadai hiúzt.
Az éghajlatváltozás miatt az alacsonyabb hómélység a hiúzok élőhelyének csökkenéséhez vezethet, mivel csökken versenyelőnyük más ragadozókkal szemben.
Az Egyesült Államok kormánya meghatározta a veszélyeztetett kanadai hiúz populációk kritikus élőhelyeit.
Természetvédelmi státusza
Legkevésbé érintett.
Élőhelye nagy részén elterjedt. Kanadában az új-fundlandi sziget populációját sebezhetőnek minősítették. New Brunswickben és Új-Skóciában a veszélyeztetett, 14 szomszédos államban pedig a fenyegetett kategóriába tartozik.
A kanadai hiúzokat az 1800-as években kiirtották a Prince Edward-szigetről. Nem gyakori Idahóban, Utahban és Wyomingban, és hiányzik Michiganben, New Yorkban, Oregonban és Wisconsinban.
(képek és szöveg: internet)
Leopardus jacobita (Andean cat)
Az andesi hegyimacskát a genetikusok újabban a Leopardus nemzetségbe sorolják. A rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy az andesi hegyimacska legközelebbi rokona a pampamacska.
Az andesi hegyimacska majdnem kétszer akkora, mint egy házimacska. Szőre nagyon hosszú és vastag, körülbelül 40 mm a háton és 35 mm a farkon. Színe halvány ezüstszürke, barnás- sárgás-sötétszürke vagy fekete foltokkal. Hátulról feltűnő vastag sötét csíkok húzódnak végig az oldalán. A mellkasán is kiemelkedő sötétszürke csíkok vannak, a lábakon pedig keskenyebb sötét csíkok vagy foltok. Az andesi hegyimacska alsó része fehér és sötét foltok vannak rajta. A fiatalok színe világosabb és foltjaik kisebbek, mint a felnőtteké.
Nagyon hosszú és vastag bundájával az andesi hegyimacska kitűnően alkalmazkodik fő élőhelye, az Andok-hegység és Észak-Patagónia zord éghajlatához. A farok jellegzetessége, hogy nagyon hosszú és bozontos, a macska fejének és testhosszának 66-75%-át teszi ki, és 6-9 széles, sötétbarna vagy fekete gyűrű van rajta. Ez a hosszú farok segít az egyensúlyozásban, amikor a macska vadászik. Az andesi hegyimacskára jellemző még a viszonylag nagy fül és fekete orr.
Az andesi hegyimacska élőhelyén él a pampamacska is, és a két faj meglehetősen hasonló. Megkülönböztethetők az orr színe alapján, amely a pampamacskák esetében világos színű, és a farok hosszáról, amely az andesi hegyimacskának hosszabb. Az andesi hegyimacskák valamivel nagyobbak és nehezebbek, mint a pampamacskák.
Elterjedés, élőhely
Az andesi hegyimacska a legveszélyeztetettebb macskafaj Amerikában, és a genetikai elemzés azt sugallja, hogy régen is kevés volt belőlük. Állapota és populációi mérete nem ismert. Teljes populációját 2755 állatra becsülték.
Az andesi hegyimacska élőhelye töredezett, és a zsákmány egyenetlen eloszlása miatt meglehetősen mozaikos. Ezért a faj elterjedése korlátozott. A populációgenetikai vizsgálatok nagyon alacsony genetikai diverzitást mutattak ki, és két különálló andesi hegyimacska populációt azonosítottak: a patagóniai sztyeppén élő macskákat és a hegyvidéki macskákat.
Nem ismert fogságban élő andesi hegyimacska.
A faj főleg Peruban és Bolíviában, a magas Andokban, Chilétől északra és Argentína északi részén, 5000 m-ig fordul elő. Mostanában Argentínában és Chilében a patagóniai sztyeppéken és cserjés élőhelyeken is észlelték az andesi hegyimacskákat, sokkal alacsonyabban.
Az andesi hegyimacska nagyon specializálódott az élőhelyére. A magas Andok száraz és félszáraz, gyér növényzetű területein találták meg a fahatár felett, átlagosan 4236 méteres magasságban. Ez a környezet szélsőséges időjárási viszonyokkal rendelkezik, és nagyon sziklás és meredek. A kőrakások és sziklák a macskák fő zsákmányfaja, a hegyi viszkacsa számára is fontosak. Valószínűleg ezeknek az állatoknak az előfordulása, valamint egyes területeken a pampamacska versengése befolyásolja az andesi hegyimacska elterjedését és populációsűrűségét.
Az andesi hegyimacska Közép-Argentínában az Andok lábánál és a patagóniai sztyeppén is megtalálható, 650 méter magasan. Úgy tűnik, hogy a szinte sík terepen található bozótosokat is használja. Előfordulását azonban a legfontosabb zsákmányfajainak jelenléte befolyásolja. Elterjedési területe hasonló a hegyi viszkacsa és a csincsilla elterjedési területéhez.
Ökológia és viselkedés
Keveset tudunk az andesi hegyimacska ökológiájáról és viselkedéséről. Erről a fajról sokáig kizárólag a szőrmékből és kevés múzeumi példányból származtak ismeretek, és a vadonban alig figyelték meg őket.
A legtöbb andesi hegyimacskát napközben észlelték. A közelmúltban végzett kamerás csapda és rádiótelemetriás vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy inkább sötétedéskor és éjszaka aktív, ami összefügg fő zsákmányának táplálkozási szokásaival.
Az andesi hegyimacska valószínűleg magányos faj.
A természetes módon széttöredezett élőhely miatt a macskák területei igen nagyok lehetnek. Egy rádiós nőstény esetében a hatótávolság 65,5 km² volt Bolíviában, és 58,5 km² egy hím esetében Argentínában.
Tápláléka
Az andesi hegyimacska kisemlősökkel, kismadarakkal, vízimadarakkal, gyíkokkal és rovarokkal táplálkozik. Elsődleges zsákmánya a hegyi viszkacsa. Korábban valószínűleg a hegyi csincsilla volt a legfontosabb zsákmánya, de ezek az állatok a vadászat miatt kipusztultak elterjedési területük nagy részéről.
Főbb veszélyek
Az andesi hegyimacska nagyon ritka, és a legtöbb populáció elszigetelt. A fajra a fő fenyegetést az élőhelyek elvesztése és degradációja jelenti. Az élőhelyek elvesztését és felaprózódását elsősorban az extenzív bányászat, a tüzelőanyag-kitermelés, a mezőgazdasági tevékenység bővülése és a nem megfelelő állattenyésztés okozza. Ezen kívül a kitermelő iparágak sok vizet használnak fel, ami negatív hatással van ezekre a száraz területekre.
Az andesi hegyimacskát bőréért vadásszák, és a szárított és kitömött példányokat spirituális szertartásokhoz használják fel. A fajt a bennszülött ajmara és kecsua hagyomány szentnek tekinti, és gazdag terméshez, valamint az állatállomány bőségéhez és termékenységéhez kötik, ezen kívül úgy gondolják, hogy képes természetfeletti erőket adni a vadásznak. Máshol táplálék és hagyományos orvoslás céljából vadásznak rá, Észak-Patagóniában pedig azért, mert a kis háziállatok ragadozóinak tartják őket.
Egy másik probléma a táplálékcsökkenés a fő zsákmányfajok vadászata miatt. Az eredetileg legfontosabb zsákmányfaj, a csincsilla ma már szinte kipusztult a bundájáért folytatott vadászat miatt. Ez a csökkenés negatívan érintette az andesi hegyimacska populációkat. A kis kolóniákban élő hegyi viszkacsára ma húsuk és prémjük miatt vadásznak, állományuk folyamatosan csökken.
Természetvédelmi státusza
Veszélyeztetett.
Bolíviában kritikusan veszélyeztetett, Chilében és Peruban veszélyeztetett, Argentínában pedig a sebezhető kategóriába tartozik.
(képek és szöveg: internet)
Leopardus geoffroyi (Geoffroy’s cat)
A Geoffroy-macska a Leopardus nemzetségbe tartozik.
Viszonylag kicsi macska, körülbelül akkora, mint egy nagy házimacska. Szőrének színe és testmérete változó. Az elterjedési területe keleti részéből (Brazília, Uruguay és Kelet-Argentína) származó egyedek nagyobbak, míg az északnyugatiak (Bolívia és Északnyugat-Argentína) kisebbek. A szőr alapszíne a szürkétől a barnásig terjed, a testen kis szabályos foltok vannak, amelyek hajlamosak sávokat képezni a végtagokon. A Geoffroy-macska hasa fehér. A faj ismertetőjegyei a két sötét könnycsepp az arcon, a szem alatti kis háromszögletű sötét foltok, valamint a rozetták hiánya. A fejtetőn és a nyakon több sötét hosszanti vonal helyezkedik el, a fülek hátsó része fekete, középen fehér folttal. A Geoffroy-macska farka rövidebb, mint a többi kismacska fajé, és a feje kissé lapított. A melanisztikus egyedek meglehetősen gyakoriak közöttük.
A Geoffroy-macska és déli tigrismacska hibridek Brazília déli részében élnek, ahol a két faj elterjedési területe találkozik.
Elterjedés, élőhely
A Geoffroy-macska elterjedési területének nagy részén gyakori. Úgy tűnik, hogy a faj profitált abból, hogy a szubtrópusi erdőket szántóföldekké alakították.
A Geoffroy-macska Bolívia déli részén, Brazília déli részén, Paraguayban, Argentínában, Uruguayban és Chile déli részén fordul elő. 3800 méteres magasságig figyelték meg a bolíviai Andokban.
A Geoffroy-macska sokféle élőhelyen előfordulhat, előnyben részesíti a sűrű növényzettel rendelkező, őshonos erdőket, az utaktól távol és édesvízhez közel eső területeket. A faj nem él esőerdőkben, és elterjedési területének nagy része száraz vagy félszáraz. Megtalálható a pampákon, mocsaras gyepekben, lombos erdőkben, száraz cserjésekben és erdőkben, vizes élőhelyeken és parti erdőkben, tengerparti területeken, szavannákon, félsivatagban és sivatagban is.
Az erdős területeken a Geoffroy-macska kevésbé elterjedt, mivel ezeken a területeken a jobban fás élőhelyekhez kötődő margay kiszorította. A Geoffroy-macska még erősen leromlott, emberi fejlesztésű területeken is előfordulhat, azonban túlélési aránya lényegesen magasabb a védett természeti területeken. A kutatások szerint az ember által zavart területeken több zsákmány fordul elő, valamint kisebb a fajok közötti versengés.
Az aszályos évek negatív hatással lehetnek a faj ökológiájára és demográfiájára is.
Ökológia és viselkedés
A Geoffroy-macska magányos, és ideje nagy részét a földön tölti, annak ellenére, hogy jól tud fára mászni. Napközben szívesen pihen bozótban vagy fák odvában. Többnyire éjszaka aktív, de ez régiónként eltérő lehet.
A Geoffroy-macska jól úszik. Egy nőstény a chilei Torres del Paine Nemzeti Parkban legalább 20 alkalommal kelt át egy 30 méter széles, gyors folyású folyón.
A Geoffroy-macska megosztja élőhelyét a pampamacskával és más nagymacskákkal, például a pumával. Időnként a puma áldozatává válik. Argentínában a kodkoddal versenyez. Egyes tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy az ocelotok alacsony sűrűsége hozzájárul a Geoffroy-macska nagyobb sűrűségéhez Közép-Argentínában és Bolíviában. Uruguayban a nagyméretű macskafélék kiirtását követően a Geoffroy-macska, a margay és a pampamacska átvette a csúcsragadozók szerepét.
Az ivarérettséget a nőstények 18 hónapos korban, a kandúrok 24 hónapos korukban érik el. A szaporodási időszak decembertől májusig tart, egy anyának egy-négy cicája születik. A vemhességi idő 72-78 nap.
Tápláléka
A Geoffroy-macska opportunista ragadozó. Dél-Amerikában Európából behurcolt mezei nyulakat és kis rágcsálókat zsákmányol, de tápláléka régiónként változik, gyakran vízi és félig vízi állatokat, például halakat, kétéltűeket és vízi kígyókat is elkap. Argentínában a Geoffroy-macska főként kis rágcsálókkal és madarakkal (beleértve a vízimadarakat is) táplálkozik, de a madarak szerepe étrendjükben szezonálisan változik (tavasszal és nyáron több madarat zsákmányolnak). Chile déli részén főként rágcsálókkal és nyulakkal, Uruguayban és Brazíliában pedig kisemlősök, hüllők és madarak mellett halakkal és békákkal is táplálkoznak. Ahol előfordulnak viszkacsák, ott vadásznak rájuk, valamint hétöves tatukat is elkapnak.
Főbb veszélyek
A fajra nézve a fő fenyegetések a baromfiállomány elpusztítása miatti megtorló leölések, valamint az élőhelyek elvesztése és széttöredezése.
Dél-Amerika számos régiójában az állattenyésztés az élőhelyek megváltozásához, például a túllegeltetés miatti elsivatagosodáshoz vezet, ami szintén negatívan hat a vadon élő állatokra. Bár a Geoffroy-macska rugalmas étrenddel rendelkezik, és úgy tűnik, hogy elviseli a mérsékelt erdőirtást, a jelentős élőhely-módosítások veszélyt jelentenek számára.
A Geoffroy-macskát erősen kizsákmányolták a macskabőr-kereskedelem fellendülése során, az 1960-80-as években. Szőrméje a második legelterjedtebb macskabunda volt a nemzetközi szőrmepiacon. 1988 óta a nemzetközi kereskedelem visszaesett, és úgy tűnik, hogy a múltban létező kereskedelmi vadászat lényegében megszűnt. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy időnként még mindig megtalálhatók a helyi illegális kereskedésekben a macskabőrök.
Manapság a baromfiállomány pusztítása miatt vadásznak rájuk, illetve házi kutyák vagy közlekedési balesetek áldozatává válhatnak. Ritkán a húsukért vadásszák őket. Közép-Argentínában ezek az okok a regisztrált halálozási arány 62%-át teszik ki.
A Geoffroy-macskát a kisállat-piacon is használják úgy, hogy házi macskákkal keresztezik őket, így létrehozzák a „szafari macskát”, bár ez nagyon ritkán fordul elő.
Úgy tűnik, hogy a Geoffroy-macska ki van téve a házi húsevők betegségeinek (például a kutya szopornyica, a macska calicivírusa és a macska panleukopenia vírusa), amelyek potenciális kockázatot jelenthetnek a fajra.
Természetvédelmi státusza
Kevésbé veszélyeztetett.
Bár a Geoffroy-macska viszonylag gyakori, további kutatásokra van szükség annak felmérésére, hogy mennyire toleráns az élőhelyi változásokkal szemben.
(képek és szöveg: internet)
Leopardus guigna (Kodkod vagy Guiña)
A kodkod a legkisebb macskaféle az amerikai kontinensen és egyúttal a világ egyik legkisebb macskája (1,5-3,0 kg).
Evolúciós szempontból a kodkodok közeli rokonságban állnak hat másik, a Leopardus nemzetséghez tartozó kismacskával, amelyek az ocelot családhoz tartoznak. A kodkod testvérfaja a Geoffroy-macska, amely az Andok-hegység keleti oldalán él. A kodkod két alfaját ismerik el:
A L. g. tigrillo Észak- és Közép-Chilében él, világosabb szőrzete és nagyobb termete van.
Az L. g. guigna Dél-Chilében és Délnyugat-Argentínában található meg, sötétebb és kisebb.
A kodkod hasonlít közeli rokonához, a Geoffroy-macskához, de kisebb a feje, farka vastagabb és dúsabb és valamivel kisebb az egész állat. A kodkod szőrzete barna, szürkésbarna vagy vörösesbarna, sok kis fekete folttal, és világos hasa is foltos. Arca jellegzetesen markáns: mindkét szeméből egy fekete vonal húzódik lefelé és függőlegesen felfelé. Fülei viszonylag kicsik, lekerekítettek, hátoldaluk fekete, középen fehér folttal. Egyes példányok torkán feltűnő sötét csíkok vannak. A kodkod farka fekete gyűrűs, és körülbelül a fej és test hosszának a fele. A hím kodkodok nagyobbak, mint a nőstények. A melanizmus bizonyos régiókban meglehetősen gyakori.
Elterjedés, élőhely
A kodkod az andesi hegyimacskával együtt a legveszélyeztetettebb macskafaj Dél-Amerikában, és az egyetlen ragadozó, amely a patagóniai andoki erdőkben honos. A kevés figyelem és a nagy sérülékenység miatt a faj kutatását előnyben részesítik Argentínában, de ennek ellenére kevés tanulmányt végeztek, és sok információ továbbra is bizonytalan ezzel az erdei macskával kapcsolatban.
A Chile középső részén található kodkodok északi elterjedési területét az ország teljes népességének több mint fele lakja, ami drámaian csökkenti a rendelkezésre álló élőhelyek számát. Délen állapota stabilabbnak tűnik, mivel azokon a területeken kevesebb ember és több védett terület van. Argentínában a kodkod kizárólag a Patagóniai Nemzeti Parkokban él, populációi alacsony sűrűségűek és valószínűleg helyenként ki fog halni.
A kodkod 2500 méteres magasságban található meg.
A növénytakaró fontos a kodkod számára, mivel jellemzően erős aljnövényzettel rendelkező erdőtípusokban fordul elő. Déli elterjedési területén erősen kötődik az Andok déli és tengerparti vonulatainak nedves, mérsékelt övi vegyes erdeihez. Argentína délnyugati részén az andoki patagóniai erdőben található meg.
Úgy tűnik, hogy a kodkodok viszonylag toleránsak a megváltozott élőhelyekkel szemben, és másodlagos erdőkben, fenyő- vagy eukaliptuszültetvényekben, félig nyílt élőhelyeken vagy mezőgazdasági területek közelében is előfordulnak. Viszont a kodkodok nem használnak olyan legeltetett legelőt, ahol az aljnövényzet alacsonyabb, mint 40 cm. Megfigyelték, hogy nyílt területeken csak 100 méteres távolságot tesznek meg, hogy ismét számukra megfelelő élőhelyet érjenek el. Az ökológiai folyosók nagyon fontosak a faj számára a nagyobb területek összekapcsolásához.
Ökológia és viselkedés
A kodkod aktív lehet éjjel-nappal. A melanisztikus példányok éjszaka aktívabbak, mint a foltosak. A kodkod jól mászik, fenyegetettség esetén a fák közé menekül, és szívesen bújik meg a fák között, amikor alszik. Sűrű takarásban is pihen a vízi utak közelében, valamint a bozótban. Főleg a földön vadászik.
A hímek territóriuma gyakran nagyobb, mint a nőstényeké.
A vemhességi időszak körülbelül 72-78 napig tart.
Tápláléka
A kodkod főleg kisemlősöket, például rágcsálókat, erszényes állatokat (egéroposszum, törpeoposszum) és nyúlféléket (üregi nyulat) zsákmányol, de madarakat és gerincteleneket is elkap. Gyakran táplálkozik gyíkokkal, és időnként a dögre is rájár, és baromfit is zsákmányol.
Főbb veszélyek
A kodkodra az élőhelyek elvesztése és feldarabolódása jelenti a legnagyobb veszélyt, elsősorban a fakitermelés, a mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenységek, az élőhelyek fenyőültetvényekké való átalakítása miatt. Korlátozott elterjedése miatt úgy vélik, hogy különösen érzékeny az élőhelyek elvesztésére és töredezettségére.
A múlt század eleje óta számos egzotikus vadfajt telepítettek Argentína Patagóniába. Ez a fauna a régió fontos gazdasági bevételeinek részévé vált. Következésképpen sok őshonos fajt semmilyen szempontból nem értékelnek.
A kodkodot ártalmas és értéktelen állatnak tekintik és minden évben megölnek több állatot is a baromfi pusztításának megtorlásaként, még Nemzeti Parkokon belül is (Argentína).
Vannak, akik tévesen úgy tekintik a kodkodot, mint egy „vámpírt”, amely kiszívja a zsákmánya vérét, anélkül, hogy megenné.
A kodkodokat is megölik a kutyák, és a közúti gázolások komoly problémát jelentenek a fajra nézve.
Egy tanulmány kimutatta a macska immunhiányos vírus (FIV) és a macska leukémia vírus (FeLV) pozitív eseteit kodkodokban, amelyeket valószínűleg házimacskák terjesztettek el. Nagy számban találtak szabadon tartott házimacskákat, amelyek területei átfedésben vannak a kodkodokkal, és többnyire nem kaptak vakcinát vagy parazitaellenes kezelést. Ezek az állatok veszélyt jelentenek a kodkodokra.
Természetvédelmi státusza
Sebezhető.
A kodkod szerepel a CITES II. függelékében.
Argentínában a Nemzeti Parkok Igazgatósága a kodkodot „különleges érték”-nek tekinti, és a kiemelten védendő fajok között szerepel.
(képek és szöveg: internet)
Leopardus guttulus (Southern tiger cat)
A tigrismacskák az ocelot leszármazási vonalhoz tartoznak, ami az egyik legfiatalabb macskacsalád. Nemrég két különálló fajként ismerték el őket.
A tigrismacska fajok genetikája még a mai napig nem teljesen tisztázott és az is bonyolítja a helyzetet, hogy más macskafajokkal hibridizálódik: a pampamacskákkal, a margayokkal és az ocelotokkal; valamint a déli tigrismacska és Geoffroy macskája között folyamatos kétirányú hibridizáció zajlik. Azonban semmi jel nem utal arra, hogy az északi és déli tigrismacska keveredne. Más szóval, a tigrismacskák keverednek más fajokkal, de egymással nem!
A tigrismacskák vékony testű kis macskák. Egyes egyedek csak kb. 1,8 kg-ot nyomnak, mások nagyobbak, súlyuk kb. 3,5 kg. A hímek nagyobbak, mint a nőstények. Első pillantásra a tigrismacska fajokat nem könnyű megkülönböztetni egymástól, az alapszín, a foltmintázat és a morfológia tekintetében azonban egy kicsit mások.
A déli tigrismacskák alapszíne a sötét sárgásbarnától az okkersárgáig terjed. Rozettáik vastagabb, összefüggő peremmel rendelkeznek, és ritkán egyesülnek kisebb ferde sávokká.
A déli tigrismacska valamivel tömzsibbnek tűnik, vastagabb a farka és kisebb, kerekebb fülei vannak. A halványabb színű hasat sötét foltok borítják. Füle hátoldala fekete, középen fehér folttal. A déli tigrismacska farkának 7-13 szabálytalan vékony gyűrűje és fekete vége van. A farok a fej és a test hosszának körülbelül 60%-át teszi ki.
A melanizmus az északi és déli tigrismacskáknál is gyakori.
Mindkét tigrismacska nagyon hasonlít a margayra, így nehéz megkülönböztetni a három fajt egymástól. A tigrismacskák szőrzete azonban nem olyan vastag, mintázatuk kevésbé sötét és foltos, inkább több apró folt és nyitott rozetta van rajtuk. Testük karcsúbb, mancsaik méretarányosak és nem túl nagyok, farkuk pedig rövidebb, mint a margay farka.
A déli tigrismacska hasonlít a Geoffroy-macskához, akivel hibridizálódik, de a déli tigrismacskának kisebb a feje. A Geoffroy-macskának pedig tipikus páros pöttyei vannak, amelyek általában nem alkotnak rozettákat.
Elterjedés, élőhely
A déli tigrismacska populációsűrűsége változó, de elterjedési területének nagy részén ritka (általában 1-5 egyed / 100 km²). Különösen a védett területeken nagyon ritka, valószínűleg az ocelot negatív hatása miatt.
A déli tigrismacska Középtől Dél-Brazíliáig, Kelet-Paraguayig és Argentína északkeleti részéig fordul elő. A faj hiányzik a paraguayi chacóból. Földrajzi elterjedési területének északi határa még mindig tisztázatlan, és nem tudni, hogy átfedésben van-e az északi tigrismacskáéval.
A déli tigrismacska számos élőhelyen él, a sűrű trópusi és szubtrópusi esőerdőktől, lombhullató / félig lombhullató és vegyes fenyőerdőktől a nyílt szavannáig és a tengerparti növényzetig. Érintetlen és bolygatott területeken egyaránt megtalálható. A déli tigrismacskák többnyire az őshonos atlanti erdőkhöz kapcsolódnak. Csak száraz szavannákon jegyezték fel őket, mocsaras területeken nem.
A déli tigrismacska bolygatott területen is él, és elhagyott eukaliptusz ültetvényeken is megfigyelték már. Mezőgazdasági táblák közelében előfordulását azonban korlátozza a természetes borítás jelenléte. Nem merészkedik be a mezőgazdasági területek mélyére, hanem csak a határait használja.
A déli tigrismacska 2000 m alatt fordul elő.
Ökológia és viselkedés
A déli tigrismacska magányos macskaféle. Főleg éjszaka aktív, de lehet szinte teljesen nappali is. A nappali aktivitás növelése jó stratégia az éjszaka vadászó ocelot elkerülésére. Azokon a területeken, ahol az ocelotok előfordulnak, az északi és déli tigrismacskák, valamint a margay és a jaguarundi általában ritkák a fajokon belüli versengés miatt.
Az ocelotnak a kisebb macskafajokra gyakorolt negatív hatását „ocelot-effektusnak” nevezik.
A tigrismacskák számát nem befolyásolja a margay és a jaguarundi, amelyek valójában potenciálisabb versenytársak, mint a sokkal nagyobb ocelot.
A tigrismacskák kiváló mászók, de idejük nagy részét a földön töltik és ott vadásznak. Fenyegetettség esetén agresszív viselkedést mutatnak ívelt háttal és felmeresztett szőrrel, kimutatják fogaikat és „fütyülő-köpő” hangot adnak ki.
A tigrismacskák mindkét fajának nagyon hasonlóak a szokásai.
Nagyon kevés információ áll rendelkezésre a tigrismacska szaporodásáról. A vemhességi időszak 71-78 napig tart, utána 1-4 kölyök születik. A fiatalok 11 hónapos korukban majdnem felnőtt testméretűek, az ivarérettséget azonban csak 2–2,5 éves korban érik el.
Tápláléka
A déli tigrismacska főleg kisméretű (100 g-nál kisebb súlyú) gerinces állatokat zsákmányol, például egereket, cickányokat, erszényes állatokat, madarakat és gyíkokat. Időnként azonban nagyobb zsákmányt, például kisebb főemlősöket, agutikat és fütyülőrécéket is elkap. Alkalmanként rovarok és növényi anyagok is megtalálhatók étrendjében.
Főbb veszélyek
A déli tigrismacskát fenyegető fő veszély az erdőirtás, ezáltal az élőhelyek elvesztése és feldarabolódása. Ez a macska Brazília legveszélyeztetettebb élőhelyein, az atlanti erdőben és Cerradoban él. Az atlanti erdő erősen töredezett és elvesztette természetes borításának több mint 92%-át, míg az utóbbinál a terület csökkenése több mint 55%-ot tett ki, és a gabonatermesztés miatt még mindig növekszik ez az arány. Mivel a tigrismacska a védett területeken kisebb számban fordul elő, és a populációk széttöredezettek, még jobban hat rá az élőhely-átalakítás.
További fenyegetések a tigrismacskákra a baromfipusztítás miatti leölés és a közúti gázolás.
A szabadon tartott házi kutyák még a védett területeken is előfordulhatnak, és további veszélyt jelentenek a déli tigrismacskákra. Egyrészt ragadozó versenytársak, másrészt a házi kutyák betegség átvivői is, például a parvovírus és a kutya szopornyica vírus esetében. A betegségeknek a déli tigrismacska populációira gyakorolt hatása azonban még nem ismert.
Bár a szőrme nemzetközi kereskedelme jelentősen visszaszorult, az illegális vadászat és befogás – ami elvileg korlátozott – továbbra is zajlik, főként a helyi piacra vagy a kisállat-kereskedelembe.
A tigrismacska prémekkel folytatott kereskedelem az 1970-80-as években több, mint 350 ezer bőrből állt.
Természetvédelmi státusza
A tigrismacska szerepel a CITES I. függelékében, és elterjedési területének nagy részén védett.
8 év alatt közel 50%-kal csökkent a populációja a brazíliai Santa Catarina államban, amely a faj megőrzése szempontjából az egyik legfontosabb terület. A déli tigrismacskák száma más területeken is több, mint 50%-kal csökkent. Globális populációját 6047 érett egyedre becsülték.
(képek és szöveg: internet)
„Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”
(Antoine de Saint-Exupéry)
Túl vagytok az első éjszakán, innentől már könnyebb lesz.
A cica minden nap egyre jobban meg fogja szokni új otthonát és téged is. Vannak, akiknek hosszabb ideig tart az alkalmazkodás, mások úgy érkeznek új gazdáikhoz, mintha mi sem történt volna.
Ahhoz, hogy teljesen otthon érezze magát a cica, körülbelül egy hétre lesz szüksége.
Az első hét az új otthonban az egyik legfontosabb időszak a cica életében.
Az első napokban magányosnak érezheti magát, ezért ha csak teheted, látogasd meg naponta többször. Ülj le, és engedd meg, hogy odamenjen hozzád. Ha simogatásra vágyik, esetleg az öledbe telepedik, csak hagyd, és adj meg minden figyelmet és szeretetet neki. Csak addig simogasd, ameddig ő akarja, ne erőltess semmit!
Ha a cica kevésbé bújós, játszhatsz is vele, így sokkal hamarabb megismeritek egymást.
Ha a cica-rezidenciában tudsz könyvet olvasni, tanulni vagy laptopon dolgozni, az nagyon jó.
Mindig legyél nyugodt, amikor bemész a cicához. Ha kisgyermekeid vannak, ügyelj arra, hogy csendesek és visszafogottak maradjanak és amennyire csak lehetséges, kerüljék a hirtelen mozdulatokat és a kiabálást. Lehetőleg ne egyszerre menjen be a cicához az egész család, de szépen fokozatosan ismerjen meg mindenkit, akivel később együtt fog élni.
JÓTANÁCSOK
Ne pakolássz folyamatosan!
Az első időszakban ne változtass a cica-kuckó berendezésén! Az állandóság segíti a cicát abban, hogy minél előbb biztonságban érezhesse magát.
Alomtálca
Az első néhány hétben ne változtasd meg az alomtálca helyét, mert ezzel összezavarod a cicát és nehezebben fogja megtanulni, hogy hol találja meg, ha szüksége van rá.
Jó, ha ugyan olyan macskaalmot használsz, mint amit a cica már megszokott. Ha később szeretnél változtatni rajta, akkor is először adj a cicának néhány napot, hogy megtanulja, hol van az alomtálca. Fokozatosan váltsd át az almot az új termékre úgy, hogy először csak egy egészen keveset keverj hozzá a régihez. Később napról napra emelheted az új alom mennyiségét.
Mi nyitott alomtálcát használunk, így az első héten mindenképpen azt használj te is. Ha előnyben részesíted a zárt alomtálcát, akkor annak használatát meg kell tanítani a cicának. Mint az alom esetében, itt is a legfontosabb dolog a fokozatosság!
Ne változtass az étrendjén!
Az első időszakban lehetőleg ugyanazzal a táplálékkal etesd a cicát, mint amit nálunk kapott, mert az étrend hirtelen változása hasi panaszokat és hasmenést okozhat neki.
Ha szeretnél, idővel változtathatsz az étrendjén, de ennek nem szabad megtörténnie addig, amíg a cica teljesen meg nem szokta az új életét.
Mint az alom esetében, itt is a legfontosabb a fokozatosság!
Először csak kis mennyiségben keverd hozzá az új táplálékot a régihez, napról napra növelve az új mennyiségét és csökkentve a régiét, hogy a cicának minél kevesebb problémája legyen vele és legyen ideje a gyomrának is alkalmazkodni az új ételhez.
Az idő legyen minőségi idő!
Játssz a cicáddal minden nap. Ez nagyszerű időtöltés mindkettőtöknek ahhoz, hogy összebarátkozzatok. Játékokkal játssz, ne a kezeddel, mert nem szabad a cicádat arra szoktatni, hogy a kezed és lábad legyen a játékszer. Mivel nem tudod, hogy új bengáli cicád milyen játékokat szeret, próbáljatok ki többet is.
Ha a cica mindig felemelt farokkal, félelem nélkül üdvözöl, és megtanulta, hogy hol van az alomtálcája, akkor itt az ideje, hogy felfedezze új otthona többi részét is.
Ezt a folyamatot akkor kezdd el, amikor otthon vagy és tudsz rá figyelni. Csukd be az ajtók nagy részét, hogy a cica szakaszosan kezdje el megismerni a lakást. A túl sok új inger egyszerre stresszes és ijesztő lehet.
Amikor kiengeded a cicát a ház többi részébe, a cica-rezidencia ajtaját mindig hagyd nyitva, hogy bármikor vissza tudjon menni, ha megijed valamitől, pihenésre vágyik, vagy éppen az alomtálcát szeretné használni.
Az első pár napban, amikor elmész aludni, vagy napközben elhagyod a házat, rakd vissza a cicát a szobájába.
Ha bengáli cicád már biztonságban érzi magát a házban, mindig megtalálja az alomtálcát, és nem bújik el minden alkalommal, amikor új hangokat hall, akkor készen áll arra, hogy a szobáján kívül maradjon.
